J. K. Rowling varázslata folytatódik!

A Harry Potter-láz után, egy teljesen más oldalát mutatta meg az írónő, amikor kiadta az Átmeneti Üresedés című könyvét, megosztva ezzel korábbi rajongótáborát. Bevallom a megjelenés óta nem mertem elolvasni a könyvet én magam se, de ezen hamarosan változtatni szeretnék, ugyanis 2015-ben kerül műsorra a könyvből készülő tv-sorozat első része, pontosabb dátummal még nem tudok szolgálni. Nem árulok el titkot, hogy a szereplők között felbukkan Albus Dumbledore, azaz Michael Gambon is, aki több ízben alakíthatta az iskolaigazgató szerepét a Harry Potter adaptációkban, de a BBC készítette Emma sorozatban is láthattuk, ahol Mr. Woodhouse-t formálta meg, pár évvel ezelőtt az Éli könyve poszt-apokaliptikus történetben is szerepet kapott, és a 4 Oscart bezsebelő A király beszédéből is ismerhetjük.


J.K. Rowling és az Átmeneti üresedés

Kapcsolódik egy másik hír is az írónőhöz, még pedig egy újabb film a varázsvilágból. Átdogozásra került a Legendás állatok és megfigyelésük kiegészítő kötet, amelyben fiktív szerzője, Göthe Salmander kerül a középpontba, így a Harry Potter által megismert varázsvilágot meglátogathatjuk majd 70 évvel korábban. A várható bemutató 2016. november 18., a szereplőkről még nincs infó, de nagyon kíváncsi vagyok, ezúttal milyen kalandokban lesz majd részünk!

Ismét Warner Bros.  produkció lesz, a többi Harry Potter filmhez hasonlóan. A kép csak illusztráció egy másik blogról vettem kölcsön (http://www.seekingbazinga.com/)
Forrás: iMDB.com

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.