Lakatos Levente: Szeress jobban! (Barbibébi #2)



Akik olvasták korábban Levente Barbibébi című regényét, azoknak nyilván érdekes lesz újra "találkozni" a karakterekkel. Azok azonban - mint én is -, akik nem olvasták Barbibébi sztoriját, ne csüggedjetek! Ez a történet teljesen és maradéktalanul élvezhető a korábbi cselekmény ismerete nélkül is. A váltakozó szemlélet, a különböző helyszínek pedig folyamatos pörgésben tartják a cselekményt.

Barbi felnőtt és élete árnyoldalát próbálta úgy hátrahagyni, hogy a Föld túloldalára menekül. De ott sem süt ám mindig a nap. Krisz kapcsolata válságba kerül, emiatt egyedül megy el álmai útjára New York Citybe, ahol ahelyett, hogy tisztábban látná a múltat és a jövőt, egyre csak zavarosabb lesz minden. A város, amelyik sosem alszik őket is beszippantja és az örvény olyan helyen veti ki őket, ahol olyan oldalukat mutatják a külvilág felé, ami nem valós. Vagy épp a város hozza felszínre valódi énjüket?

Ez a történet nálam teli találat volt! Meg volt benne minden, ami a tökéletes kikapcsolódáshoz kell: utazás, romantikus tetőkert, múltidéző fényűzés, szerelmi háromszögek, tesztoszteron, krimi, lelki drámák. És palacsinta. Sok-sok palacsinta!

Garantáltan jól fognak szórakozni azok, akik könnyed, fiatalos, romantikus, finoman erotikus olvasmányra vágynak és azok is, akik szívesen olvasnak olyan  mélyebb témákról, mint a másság, függőségi problémák, párkapcsolati válságok.

-Nézd, azt gondolom az embernek muszáj megtanulnia egyedül lenni ahhoz, hogy párkapcsolatban élhessen. Ha nem bírod elviselni magad egy hosszabb repülőút során, mit vársz mástól?

A borítón lévő kép számomra a könyv egyik fő témáját sugallja: BIZALOM. Minden emberi kapcsolat egyik fő alappillére, enélkül nincs szerelem, barátság, de még orvost se választunk úgy, hogy nem bízunk meg benne.
Fő üzenete számomra a könyvnek: merjünk boldogok lenni bármi áron, sose adjuk fel az álmainkat, jobb aprókat lépni felé, mint folyton visszafelé sodródni az árral, bedarálódni a szürke hétköznapokba.

Bármi lehetsz. Bármikor

A boldogság olyan, mint az ujjlenyomat. Nincs belőle két egyforma.

Nem fejezhetem be a posztom anélkül, hogy meg ne köszönjem Leventének, amiért Noel ilyen remekbe szabott palacsintákat tud készíteni. Hisz' ki eszik manapság kakaós, túrós unalmas palacsintát? Ide nekem az összes fura nevű, bizarr lekvárcsodával töltött finomságot! Közelednek az ünnepek és ez a nyári olvasmány bennem is felidézte a Balaton-parti palacsintázgatásokat... Ez a finom üveg levendulalekvár nyaralásunk egyik tárgyi emléke, amelyet élvezettel fogunk elfogyasztani hideg téli estéken.



Ha valaki nem tudná, hogyan is készítse, elárulom a saját receptem, (az eredeti recept anyósomtól származik) mert száz százalék, hogy olvasás közben megkívánjuk majd:

- 50g zabliszt
- 50g búzafinomliszt
- 100g teljes kiőrlésű liszt
- 2 dl víz
- 3 dl tej
- 2 tojás
- csipet só
- 2-3 evőkanál olaj a tésztába

Természetesen készülhet teljesen finomlisztből is, de mi az egészségesebb változatot preferáljuk :)

Jó étvágyat a palacsintához is és a könyvhöz is, könnyen falhatóak az oldalak!


Köszönöm Leventének és a Libri kiadónak, hogy olvashattam a könyvet!

Ha felkeltettem az érdeklődésed és meg szeretnéd vásárolni ITT megteheted, még a fa alá is beférhet ;-)

Kiadási adatok (forrás: libri.hu)
Kiadó:Libri Könyvkiadó Kft
Oldalak száma:602
ISBN:9789633105740
Kiadás éve:2015







David Levithan - Nap nap után (Nap nap után #1)


A Blogturné Klub egy nyílt LMBTQ blogturnéval szeretné kifejezni támogatását az idén 20 éves Budapest Pride tiszteletére. Ezen a turnén olyan könyvek vesznek részt, amelyek fő- illetve mellékszereplője leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy queer.

Rendhagyó bejegyzésemben írnék először is egy nagyon sikeres hírességről, aki méltán lehet büszke sikereire, majd pedig egy könyvről, amiben központi téma a másság.

Kamasz éveimből fiatal nővé válásom során ismerkedtem meg ezzel a nagyszerű színésznővel, a Szex és New York örök kedvencemmé avanzsált akkoriban. Friss, fiatalos volt, tele optimizmussal, vidámsággal. Miranda karaktere pedig végtelenül példamutató lett a számomra.  Egy nőies nő, aki határozott, akinek egyszerre fontos a karrierje és a családja is. Megdöbbentett, amikor hallottam, hogy a kétgyermekes Cynthia Nixon elhagyta a férjét, és nyíltan felvállalta, a nőkhöz vonzódik. Barátnőjével azóta már házasok, és közös gyermeket is vállaltak. Bátor nő, aki nem maradt a skatulyában, amit a társadalom ráhúzott. Mert lépni egy nagyot, mert boldog lenni. A karrierje azóta is ível, szívén viseli azoknak a sorsát, akik hozzá hasonlóan nyíltam felvállalják másságukat. tehetsége pedig nem csak a filmvásznon, de a színpadon is kitűnik.


David Levithan - Nap nap után


A borítón a felhős égen száll egy fiú és egy lány. Szabadságot sugall, gondtalanságot, súlytalanságot.

Fülszöveg:

„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.

Véleményem:

Egy molyos barátnőm révén került hozzám a regény, felkeltette a borító a figyelmem, így szívesen fogadtam be az elárvult könyvet.
Dream válogatás logós kötetként tényleg álomvilágba csöppenünk. Egy állandóság nélküli világba, ahol minden nap új kezdet "A" számára, aki minden ébredéskor egy újabb testben találja magát. Nagyon nem bonyolódnék bele a szituáció magyarázatába, de mindig saját korú testben találja magát, egy adott államban, és csak egy dolog benne a biztos, amint éjjel elalszik, másnap új helyen, új testben ébred. Némely napokon fiú, máskor lány. Mindez megspékelve a kamaszok lázadásával, szerelmekkel, konfliktusokkal. Egy nap megismer egy lányt, és miatta minden addigi szabályát felrúgva úgy dönt, hogy többet akar az élettől, mint csupán egyetlen szép napot. 

Habár az író törekedett néhol arra, hogy "A"-t egyfajta semleges nemű személyként állítsa be, számomra mégis srácként jelent meg a fejemben. Számára nem jelent gondot a női szerep, a pasi szerep, nem lát különbséget hetero-, vagy homoszexuális kapcsolatok között. Számára csak az érzelem az, ami szerepet játszik.

Bárki szemén keresztül is nézlek, ugyanannak látlak. És ugyanúgy érzek irántad. /130.o/

Rhiannon és "A" kapcsolatának konfliktusai pedig éppen ebből adódtak. Rhiannon számára fontos a család, a barátok, az állandóság és a hagyományos fiú-lány szerepek egy párkapcsolatban.  "A" számára ezek olyan értékek, amelyekkel saját maga soha sem rendelkezett, minden tapasztalata másodkézből fakad. De hisz a szerelemben, az elfogadásban, abban, hogy számára is van jövő, az ő életében is eljön a boldog befejezés.

Tapasztalataim szerint nincs különbség a vágy és a szerelem fajtái között. Nem a neme, hanem az egyénisége alapján szeretek bele valakibe. /141.o/

A könyv fejezetei napokra tagolódnak, amelyekből jobban megismerjük "A"-t, napról napra követhetjük nyomon, hogy lesz benne a változás szeléből lelkekben dúló vad vihar, vágyakozás valami elérhetetlen iránt. A kötet vége felé azonban fordul a kocka és új irányt vesz a történet. Hogy ez egy jó, vagy rossz irány, remélem a következő kötetből kiderül!

Azt hittem, a szerelem mindent legyőz. De a szerelem egymaga nem győzhet le semmit. Minket használ fel eszközül, hogy a nevében győzedelmeskedjünk. /271.o/
Nagyon megszerettem a szereplőket, "A" nagyon szimpatikussá vált, hogy nem használta ki a hatalmát, nem élt vissza különleges helyzetével. Különleges könyv, különleges helyre kerül nem csak a polcomon, de az emlékezetemben is.

Kiadási infók:

Kiadó: Maxim
Megjelent: 2014
Oldalak száma: 312
Megjelent puha és keménytáblás kiadásban is.


Természetesen a megszokott játék sem maradhat el! :) Három nyeremény könyv vár a szerencsés nyertesre: 1 példány Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el,  1 példány Ryan Loveless: Ethan és Carter, és 1 példány Becca Prior: A tanítvány.

Alább elolvashatod minden blogger kedvenc LMBT hírességét, közéleti személyiségét, a Te feladatod pedig, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely blogon kiről olvashattál.

Figyelem: 72 óra áll rendelkezésre a nyertesnek az értesítő e-mailre válaszolni. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Kizárólag magyarországi címre postázunk! Sok szerencsét!


a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Július 3.

Július 4.

Július 5.

Július 6.

Július 7.

Július 8.

Július 9.

Július 10.

  • Pastel Blue and Chocolate Cake - Becca Prior: A tanítvány
  • Annie könyves blogja - Jodi Picoult: Gyere haza
  •  CBooks - Tiffany Reisz: Az angyal
  •  A könyv mechanikája - Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Július 11.

  • Thinking About You - Marie-Aude Murail: Oh, boy!
  • Kristina blogja - Becca Prior - A tanítvány
  • randomfinny - Madeline Miller: Akhilleusz dala
  • The book world - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Július 12.

  • Könyvspirációk - Becca Prior: A tanítvány
  • Thinking About You - David Levithan - John Green: Will & Will
  • Bibliotheca Fummie - Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe
  •  Gabó olvas - Nádasdy Ádám: Vastagbőrű mimóza és David Leavitt: Arkansas

Lakatos Levente - Megrepedt álarc (Szigor #1)



A Blogturné Klub egy nyílt LMBTQ blogturnéval szeretné kifejezni támogatását az idén 20 éves Budapest Pride tiszteletére. Ezen a turnén olyan könyvek vesznek részt, amelyek fő- illetve mellékszereplője leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy queer.

Rendhagyó bejegyzésemben írnék először is egy nagyon sikeres hírességről, aki méltán lehet büszke sikereire, majd pedig egy könyvről, amiben központi téma a másság.

Kamasz éveimből fiatal nővé válásom során ismerkedtem meg ezzel a nagyszerű színésznővel, a Szex és New York örök kedvencemmé avanzsált akkoriban. Friss, fiatalos volt, tele optimizmussal, vidámsággal. Miranda karaktere pedig végtelenül példamutató lett a számomra.  Egy nőies nő, aki határozott, akinek egyszerre fontos a karrierje és a családja is. Megdöbbentett, amikor hallottam, hogy a kétgyermekes Cynthia Nixon elhagyta a férjét, és nyíltan felvállalta, a nőkhöz vonzódik. Barátnőjével azóta már házasok, és közös gyermeket is vállaltak. Bátor nő, aki nem maradt a skatulyában, amit a társadalom ráhúzott. Mert lépni egy nagyot, mert boldog lenni. A karrierje azóta is ível, szívén viseli azoknak a sorsát, akik hozzá hasonlóan nyíltam felvállalják másságukat. tehetsége pedig nem csak a filmvásznon, de a színpadon is kitűnik.


Lakatos Levente: Megrepedt álarc


Borító:
Jól öltözött komoly férfi, a piros háttér és betűszín erotikus hatást kölcsönöz a képnek. 
A betűk típusa komoly, Levente aláírása újítás a többi könyvéhez képest, nekem tetszik.




Fülszöveg:

Liza két éve megállapodást kötött. Liza két éve színleli a boldogságot. Lizát két éve nem érintette férfi.
Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier küszöbén álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy banális félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi? Ki kerül ki győztesként az érdekek és az érzelmek összecsapásából?
A népszerű magyar szerző, Lakatos Levente új, Szigor című, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatában erotikus jelenetekkel színesíti a politikai cselszövések, a tiltott kapcsolatok, valamint a hétköznapi illúziók, azaz a gyarló hazugságok világát.
Véleményem esetlegesen Spoilert tartalmazhat!!!
Szám szerint ez a negyedik Lakatos Levente munka, amit van szerencsém elolvasni, és határozottan kijelenthetem, egyre jobbak! A Loveclub, a Bomlás és az Aktus sikere után kicsit rövidebb terjedelemben csillogtatta meg ezúttal tehetségét, a Megrepedt álarc azonban alátámasztja a mondást: nem a méret a lényeg!

Ebben a könyvben van minden: humor, dráma, romantika, erotika, a befejezés pedig ütős és egyben idegeket borzoló.
A történet főszereplője, Liza feláldozza önmagát, amikor fejet hajtva apja akaratának egy feltörekvő, fiatal politikus kamumenyasszonyává válik. Mert hogyan is mutatna egy konzervatív pártvezető, aki a saját neméhez vonzódik?! Ezzel azonban mindketten boldogtalanná válnak.
A politika veszélyes talajára kalauzol minket az író, ahol annyi lehetőség rejlik, de olyan sok a sablon, a hazugság, ahol karnyújtásnyira van a siker, és legalább olyan közel, ha nem közelebb a bukás. Elég egy megszellőztetett, szaftos botrány, egy ismeretlen, de annál elszántabb ellenség, és máris évek kemény munkája kerülhet veszélybe. Lehetünk boldogok és sikeresek akkor is, ha történetesen nem vagyunk heteroszexuálisak? Ebben a rövid, de annál izgalmasabb történetben rengeteg kérdés bujkál és én alig várom, hogy a folytatásban válaszokat kapjak!

A kötet kizárólag e-könyvben jelent meg, letölthető ITT

Ezúton köszönöm  Lakatos Leventének, hogy olvashattam a könyvet!

Természetesen a megszokott játék sem maradhat el! :) Három nyeremény könyv vár a szerencsés nyertesre: 1 példány Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el,  1 példány Ryan Loveless: Ethan és Carter, és 1 példány Becca Prior: A tanítvány.

Alább elolvashatod minden blogger kedvenc LMBT hírességét, közéleti személyiségét, a Te feladatod pedig, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely blogon kiről olvashattál.

Figyelem: 72 óra áll rendelkezésre a nyertesnek az értesítő e-mailre válaszolni. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Kizárólag magyarországi címre postázunk! Sok szerencsét!


a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Július 3.

Július 4.

Július 5.

Július 6.

Július 7.

Július 8.

Július 9.

Július 10.

  • Pastel Blue and Chocolate Cake - Becca Prior: A tanítvány
  • Annie könyves blogja - Jodi Picoult: Gyere haza
  •  CBooks - Tiffany Reisz: Az angyal
  •  A könyv mechanikája - Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Július 11.

  • Thinking About You - Marie-Aude Murail: Oh, boy!
  • Kristina blogja - Becca Prior - A tanítvány
  • randomfinny - Madeline Miller: Akhilleusz dala
  • The book world - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Július 12.

  • Könyvspirációk - Becca Prior: A tanítvány
  • Thinking About You - David Levithan - John Green: Will & Will
  • Bibliotheca Fummie - Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe
  •  Gabó olvas - Nádasdy Ádám: Vastagbőrű mimóza és David Leavitt: Arkansas

Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól (könyv)


Amikor megláttam az Agave kiadó reklámját, miszerint az idén megjelenik Pék Zoltán első regénye, azt mondtam, ez a könyv kell nekem. Akarom. A borító és Zoli fordítói munkássága volt az, amire garanciaként tekintettem. Még a fülszöveget is elolvastam, pedig sose szoktam. Tetszett, biztatott. Vegyél meg, vigyél haza, olvass el. MOST.

Aztán megvettem, és elkezdtem. Nehezen haladtam, mert a gyerekek betegek, a hőség, a fáradtság, lehetne ám sok mindent sorolni, de egyszerűen csak talán nem érdekelt annyira, hogy felfaljam.
Az eleje pörgött, a vége pörgött, a kettő között meg hogy mi történt nem tudom, mert vagy én téptem be, vagy az író, vagy a főszereplő, de olyan homályos az egész, hogy nem is tértem még magamhoz. Amikor ma befejeztem a könyvet, egyszerűen csak néztem az utolsó lapra gépelt pár szót, és csak meredtem magam elé. Ennyi? Ez a VÉGE?! Inkább: hol a vége? ÉS HOL AZ ELEJE??? Kevésnek éreztem. Ha csak ennyi, akkor talán sok is. De ebben a sztoriban TÖBB van. Több KELL, hogy legyen. Akarom tudni miért jutott oda a város, ahol épp tart. Egy Merénylet miatt? Kevés. Más is kellett, hogy legyen. Akarom tudni, hogy mi folyik a világ többi részén. Az ország többi részén. Mi történt Corviusszal az árvaházban? Amire csak utalások voltak?! Mi történt Samuval? Mi történt Corvinussal? És Filó? Mi az ő igazi története? Tele vagyok kérdéssel.

Úgy érzem, hogy ez a történet csak egy előjáték volt. Rákattantam, többet akarnék, és vége lett. És nem szeretek felcsigázva maradni. Lesz folytatás? Ugye, kedves Zoli, ugye nem ennyi a történeted? Többet akarok tudni a világodról, Corvinus világáról, és arról, mi vár rájuk a jövőben. Nem Pesten. Az igazi jövőben. Te vagy az egyetlen, aki megmentheted őket. Tedd meg, kérlek.

A nyelvezete egyszerre nyers és ékesszóló, odamondó, fiatalos, de stílusos és egyedi is. Mindenképpen ajánlom elolvasásra bárkinek 16 és 90 közt, de nálam súlyosan levont az élvezeti értékéből az a rengeteg kérdőjel, ami bennem maradt a könyv végére.

Nálam ez most ennyi:



Kiadási adatok (forrás: libri)

Kiadó: AGAVE
Oldalak száma: 240
Borító: puhatáblás
ISBN: 9786 155522567
Kiadás éve: 2015

K. A. Tucker: Ten Tiny Breaths – Tíz apró lélegzet (könyv)



Ha egy mondattal szeretném összegezni, elakadt tőle a lélegzetem. Na, de most komolyan.

A borítón egy épp felszínre igyekvő vízben úszó lány látható, valami sejtelmes fehér ruhában. Az arckifejezése alapján viszont szerintem annyira jól érzi magát a víz alatt, mint egy sellő, szóval nem is tudom minek vágyik a felszínre. Egyébként a Poszeidon című könyv borítójára emlékeztet.

A regény címe. Két gyermekes anyukaként nekem az apró lélegzetről a szülés jut eszembe, ahol két nyomás közt jó sok apró levegőt kell venni.

Már a megjelenés óta figyeltem a könyvet, de elolvasnom csak most sikerült. Nagyon vártam már, hogy valami jó kis fiatal felnőtteknek szóló romantikus regényt olvashassak, és mivel olyan sok olvasónak tetszett, így nagy reményeket fűztem hozzá.

Kacey egy nagyon szimpi fiatal csaj, aki védi a húgát, kickboxra jár és falakat emelt maga köré. Trent pedig a szomszéd pasi, akivel megy a csiki-csuki.

Rekordok:
Szerintem könyvben még nem ettek ennyi Cheeriost
Ahhoz képest, hogy nem akció a műfaja, túl sok ajtó tört be
Kaceynek pedig ha annyiszor akadt el a lélegzete, ahogy leírta az írónő, akkor a regényben kb végig ilyen fejet vágott:


Lusta vagyok megszámolni, de azt hiszem ennyi Béta, meg előolvasó mellett ez akkora baki, hogy másnak is tuti szúrja a szemét. Mondjuk Csuporkával az Elakadó lélegzet című könyv óta külön figyeljük ezt a szófordulatot. :)

A regény célja a figyelemfelkeltés lenne az ittas vezetés veszélyeire. Szép gesztus, díjaznám is, mert nagyon szeretem az ilyen okító témában íródott könyveket, pl a Tizenhárom okom volt és a Jégviráglányok címűeket. De ez a könyv számomra annyira valóságtól elrugaszkodott volt, hogy csak a  szemem tudtam forgatni. Csak egy példát említve, amikor Kacey kiborul MIAMIBAN, majd felébred CHICAGOban, röpke 1200-1300 mérfölddel arrébb?! Addig se kép, se hang? Autóval hosszú, repülővel meg bonyolult. Nem tudtam elhinni, hogy csak úgy odakerült. A tündérmesés heppiend pedig csak hab volt a tortán. Úgy érzem az írónő legyilkolta vele a szándékot, hogy elrettentse a fiatalokat attól, hogy beszívva, benyomva ne üljenek volán mögé.

Az első mondatával búcsúznék is:

– Csak lélegezz! – mondta mindig anyu. – Tíz apró lélegzet… Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket!


Értékelésem:

Agatha Christie: Úti célja ismeretlen



Nem szeretnék sok szót fecsérelni erre a könyvre, mert számomra kicsit NAGY  csalódás volt. Olvastam már jó néhány Agatha Christie regényt, de ebben nem volt semmi, ami a többire emlékeztetett volna. Sokkal inkább hasonlított a 1984-hez, mint egy igazi krimihez. A legtöbb könyvében van rejtélyes haláleset, gyilkosság, igazi nyomozás. Itt pedig eltűnt tudósok után megy a hajsza. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy a II. Vh utáni állapotok után felkérték az írónőt, hogy írja meg ezt a könyvet, mert túl sok volt az utalás a nácizmusra és a cselekményt is Hitler diktatúrája ihlette.

Ha a madarat elég nagy kalitkába zárják, ha megkap mindent, amire szüksége van: társat, magvakat, vizet, ágakat, minden létfontosságú dolgot, a végén elfelejti azt is, hogy valaha szabad volt.

Mivel a 2015-ös Reading Challange kihívásra szántam ezt az olvasmányom, ellenben kriminek nem  csúfolnám, így a helyszínek változatosságát (London, Párizs, Marokkó, stb) tekintve a külföldön játszódó történetek kategóriát teljesítettem vele. Hozzáteszem, a könyv önmagában JÓ, élvezhető és érdekes. DE egy író neve márkanév. Biztosíték is egyben. És most valahogy nem azt kaptam, amire befizettem.


Kiadási adatok (a libri.hu adatainak felhasználásával):

Kiadó:EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma:268
Borító:CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
ISBN:9789630792882
Kiadás éve:2011

2015: Reading challenge


Azt hiszem nem okozok meglepetést, ha bejegyzem, hogy igen, idén én is szeretném teljesíteni ezt az 50 könyv elolvasására lelkesítő kezdeményezést. Ez az egyik újévi fogadalmam *nagyon lelkes*

Választott könyveim kategóriánként:

1. Egy több, mint 500 oldalas könyv: Sapphique 
2. Egy klasszikus románc: Ida regénye 
3. Könyv, amiből filmet készítettek: Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai
4. Egy könyv, ami idén jelent meg: (World after)
5. Egy könyv, számmal a címében: Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya
6: Egy könyv, amelyet 30 év alatti író írt: Eragon
7. Egy könyv, amelyben nem-emberi szereplők vannak: Véres csontok 
8. Egy vicces könyv:Gail Carriger: Changeless – Változatlan
9. Egy nőíró könyve: Tammara Webber: Breakable – Törékeny
10. Egy krimi vagy thriller: Kathy Reichs: Virals
11. Egy könyv, aminek egy szóból áll a címe: Angyalfény 
12. Novelláskötet: Pokoli csókok 
13. Egy könyv, ami külföldön játszódik: Agatha Christie: Úti célja ismeretlen
http://reelkasview.blogspot.hu/2015/01/agatha-christie-uti-celja-ismeretlen.html
14: Szakkönyv: Mesepszichológia
15.Egy népszerű író első könyve:
16: Egy könyv olyan írótól, akit szeretsz, de ezt még nem olvastad tőle: Húrin gyermekei
17: Egy könyv, amit egy barátod ajánlott: Poszeidon
18: Egy Pulitzer-díjas könyv: Az út
19: Egy igaz történeten alapuló könyv: Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába 
20: Egy könyv az olvasólistád éléről: Létezik térkep a szerelemhez?
21: Egy könyv, amit szeret az anyukád (Juditom): Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
22: Egy könyv, ami kikészít: Vámpirnaplók 9
23: Egy könyv, ami több, mint 100 éves:  Alice tükörországban
24. Egy könyv, aminek a borítóján teljesen az van, amit a történet kifejez: Tonya Hurley: Szellemlány
25: Egy könyv, amit el kellett volna olvasnod a suliban, de nem tetted: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
26: Egy memoár: A wall street farkasa
27: Egy könyv, amit egy nap alatt be tudsz fejezni -----
28: Egy könyv, ellentétekkel a címében: -----
29: Egy könyv, ami ott játszódik, ahova mindig is el akartál jutni: -----
30: Egy könyv, ami a születésed évében jelent meg: Téli mese / A fekete ruhás nő 
31: Egy könyv, amiről rossz vélemények vannak: Kétesélyes szerelem 
32: Egy trilógia:
33: Egy könyv a gyerekkorodból: Lorin es Lillia
34. Egy könyv szerelmi háromszöggel: Lakatos Levente: Aktus
http://reelkasview.blogspot.hu/2015/01/lakatos-levente-aktus-dr-lengyel-3.html
35: Egy könyv, ami a jövőben játszódik: Calderon 2
36: Egy könyv, ami egy középiskolában játszódik: Vámpírakadémia
37: Egy könyv, aminek szín van a címében: Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár
38: Egy könyv, amelyiken sírtál: -----
39: Egy könyv, amiben varázslat/mágia van: -----
40: Egy képregény: -----
41: Egy könyv olyan írótól, akitől még soha nem olvastál azelőtt: Benina: A boszorka fénye
42: Egy könyv, ami megvan neked, de még nem olvastad soha: Anna férjhez megy
43: Egy könyv, ami a szülőhelyeden játszódik: A miskolci Bonnie és Clyde 
44: Egy könyv, ami eredetileg más nyelven íródott: -----
45: Egy könyv, ami Karácsonykor játszódik: A kis gyufaárus lány
46: Egy könyv olyan írótól, akinek ugyanazok az iniciáléi: -----  
47: Egy színdarab: -----
48: Egy tiltott könyv: A nagy Gatsby
49: Egy könyv, ami tv-műsoron alapszik/vagy az lett belőle: Késtél 2
50: Egy könyv, amit elkezdtél, de sosem fejezted be: A kisasszonyok



Mint az látható, akad benne még kitöltetlen, homályos folt. Mivel eléggé spontán ember vagyok az olvasás terén is, így ezeket majd menet közben választom ki a listámhoz. Remélem néhány olvasónak kedvet csináltam hozzá, hogy belevágjön, vagy ha már belevágott, ötletet adtam néhány kategóriához. Ki tart velem?

Lakatos Levente: Aktus (dr Lengyel #3)



Szinte egészen biztos vagyok abban, hogy számomra Levente könyvei olyanok, mint egy palack drága és minőségi bor; apró kortyonként, élvezettel fogadtam magamba új regényének minden mondatát.
Annak aki a közeljövőben szeretné elolvasni a könyvet, üzenem: készülj fel, mert a borzalom még soha nem volt ennyire szexi!

Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy az író ezúttal nagyot alkotott: a kötet a maga 890 oldalával az eddigi leghosszabb regénye. A borító egyszerű, letisztult, mégis beszédes. A borítón szerepel eléggé központi helyen a könyv műfaji besorolása: erotikus thriller. De szerintem ez a könyv sokkal több ennél. Felér egy kapcsolati terápiával. Legyen szó barátságról, szerelemről, házasságról, szülő és gyermek viszonyáról. 

A regény címe egyben utalás is, hogy egy ember életében mennyire lehet meghatározó élmény az első aktus. Ez a könyv számomra pedig több szempontból is az első. Nem csak a 2015-ös év első olvasmánya, de azt hiszem, még sosem volt dolgom olyan regénnyel, ami ennyire sok nézőpontból íródott volna. Minden fejezetben más-más karakter kap központi szerepet. S nem csak a szemszögek váltakoznak, de néha E/1-ben a szereplőként éljük meg az eseményeket a maguk valójában, máskor pedig E/3-ban, kívülről tekintünk be. Minden fejezet vége egyben függővég is, hiszen több fejezettel később térhetünk oda vissza. Idegtépő várakozás, de lebilincselő szórakozás is egyben. 

Öt évvel ezelőtt csak reménykedtem, hogy találhatok magam mellé egy olyan lányt, akivel az összes sejtünkben tökéletesen passzolunk. Aki rendes, értékes és mégis ott lobog benne a csintalan, fékezhetetlen tűz. Aki bebizonyítja: annak ellenére sem vagyok önző seggfej, hogy alkalmi szeretőim a reggeli távozáskor rendszerint ezt vágták a fejemhez. Akinek törékenysége törődésre ösztönöz, aki mellett ébredni nem teher, akinek a csókjába minden porcikám belebizsereg, és akivel szexuális igényeinkben is azonosan, gátlások vagy szégyenérzet nélkül élvezhetjük a gyönyör színeit. Aki kézen fog és kirángat a sötétségből. Akivel amellett, hogy egymásból táplálkozunk, szabadnak érezhetem magam. Aki miatt meghalnék, ha elveszíteném. (53.oldal)
Már a LoveClub és a Bomlás olvasásakor feltűnt nekem, az író választékos írásmódja, ez azóta csak tökéletesedett. A stílus és a nyelvezet is a szereplőkhöz igazodva teszi hitelessé a történetet. Mert a szereplők egyéniségek. Akad közöttük rosszfiú, elborult elme, lelkileg sérült, drogfüggő és saját neméhez vonzódó is. Valószínűleg, ha nekem kellett volna kevésbé provokatív címet választanom a könyvnek, a Határok nevet viselné magán. Vízválasztó ez a legtöbb szereplő számára. Sokan indultak el új, ismeretlen utakra, léptek át saját határaikon, érkeztek el arra a pontra, ahonnan döntéshozatal nélkül nem tudtak továbblépni. Határok. Határ hűség és hűtlenség között. Igazság és hazugság között. Jó és rossz között. Bűn és ártatlan élvezetek között. Élet és halál között. Rég volt már amikor még a tündérmesékben pontosan tudtad ki a gonosz és ki a jó, aki végül győztesként diadalmaskodik. Határok. A világban olyan elmosódottak már, mint a horizont az ég és föld találkozásánál.

Új életet kezdeni, és még véletlenül sem visszafordulni a legnehezebb. (56. oldal)
Hol a helye a nőnek és a férfinak egy párkapcsolatban? Szülőként meddig terjed ki a "hatalmunk" gyermekünk élete felett? Az elkövetett hibáinkból okulva profitálhatunk, ha legközelebb hasonló szituációban kötnénk ki? A kötet legfőbb témája a birtoklás, a női és gyermeki kiszolgáltatottság, a hatalommal való visszaélés.

– Meglátásom szerint, a mindent elsöprő szerelmekben mindkét fél birtokolni akarja a másikat, ettől lesz a kapcsolat emésztően borzalmas, vészjóslóan romantikus és gyönyörűen végzetes – néz merengve a semmibe.(810. oldal)
Ha hirtelen meg kellene mondanom mennyi romantikus szál van a regényben, azt hiszem nagy bajban lennék. Hiszen már a kiemelkedő hímegyedek is többen vannak. Míg női föszereplőként a már korábban megismert Fényes Laura az egyik, a másik hölgy teljesen új karakter, Hajnal Annaróza. Körülöttük pedig négy számottevő férfi legyeskedik: dr Szentesy Róbert, dr Lengyel Dávid,  Erős Anton és Székely Richárd. Talán nem véletlen, hogy ezt a könyvet választottam a 2015-ös Reading Challange "Egy történet szerelmi háromszöggel" kategória teljesítéséhez.

Az egész regényt átszövi a múlt hangulata és a művészet. Lenyűgöző és teátrális helyszíneket festett elénk az író, a vadászkastély, a Millenium Event Center, és a szanatórium is tökéletesen lefestett helyek. A zene és a tánc szeretete pedig átitatta a lapokat. A lezárás is folytatásért könyörög. Kedvet kaptam, hogy korábban csepegtetett novellaszösszeneteket is elolvassam.

Köszönöm Leventének is és a kiadónak is, hogy ilyen izgalmakat hoztak a hétköznapjaimba.

Ha felkeltettem az érdekődésedet, ne habozz:


Kiadási információk (a lira.hu oldal adatainak felhasználásával):

Kiadó: Ulpius-Ház Kft.
Megjelenés: 2014. december 10.
Kötés: Fűzött
ISBN: 9789632547886

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.