My weekly boyfriend ~ Week 32

Rég hoztam már heti pasit, de most úgy éreztem Kiera Cass Eikko-ja érdemes a figyelemre. A Párválasztó sorozatban Erikként ismerjük meg, így a skandináv származása miatt sokszor a True Blood sorozat Erikjével kapcsoltam össze magamban az arcát ;-)



A Párválasztó első generációja után a Heir című kötetben megismerhettük a felnövekvő nemzedéket. A Koronában pedig az éppen aktuális Párválasztó finishe a téma. Maga a Párválasztó nem adott számomra pluszt az alaptörténethez, inkább a disztópikus háttértörténet az, ami mélyebb színezetet kapott általa. Mi történt Maxon uralkodása alatt, mi változott és mi az, amin nem tudott segíteni...

De lássuk csak, mi az, ami miatt Erikre esett a választásom :)


Neve: Erik / Eikko Petteri Koskinen
Állampolgársága: finn
Foglalkozása: tolmács
Jelenlegi munkaadója: Sir Henri Jaakoppi
Lakhelye: Swendway
Szerencsehozó ékszere: a dédnagymamája gyűrűje


Amitől megborzongnék: ha egy reggelre eltűnne a kerékpáromból néhány csavar.
Amivel megnevettetne: egy finn magánnyelvlecke

Az első feladat az volt, hogy megtanuljak elszámolni tizenkettőig, és így meg tudjam mondani, hány óra van. Az egyszerű feladatra meredtem, és azonnal szörnyű zavarba jöttem. Másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy a szavak mintha messze nem tartalmaztak volna elegendő magánhangzót, ha pedig egy véletlenül mégis vette magának a fáradságot, hogy felbukkanjon, akkor garantáltan rossz helyre került.

Legyen saját párválasztós könyvjelződ :)



Augusztusban várom...

KÖNYV:

Melissa Landers:
United: An Alienated Novel


Az Elidegenítve sorozat zárókötete augusztus 2-án jelenik meg angol nyelven, (friss infó: 2017 első felében várható a magyarországi megjelenése). Aki szerette az Obszidián sorozatot, annak szívből tudom ajánlani ezt is.

J.K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany: 
Harry Potter and the Cursed Child
1. és 2. része


Azt hiszem ez a könyv két táborra szakítja a Harry Potter rajongókat: azokra, akik pattanásig feszülve várják és tömött sorokban várják majd a könyvesboltok ajtajában nyitás előtt letáborozva és azokra, akik a fejüket csóválják, hogy "na, de kérem, minek kellett ez?" és rettegnek, hogy egy teljes egész kirakósba, hogy illeszkedik majd bele ez az új darabka. Én az utóbbi táborba tartozom, de természetesen EL KELL OLVASSAM. Július 31-én jelent meg angolul, ez a dátum nem csak Harry Potter születésnapja (36 éves lett...), de szülőanyja, J.K. Rowling születésnapja is egyben (51). 9 évvel a sorozat zárókötete után mindenesetre kíváncsi vagyok a szereplők életére, remélem hamarosan újra járhatok az Abszol-út macskaköves utcáján, ihatok vajsört a Három seprűben, és várhatok egy expresszre a 9 és 3/4 vágányon. A könyv hazai megjelenése várhatóan október 15.,a megszokottak szerint az Animus kiadó gondozásában kerülhet a könyvespolcokra.

Terry Hayes: Nevem Pilgrim /könyv/ by Macuri

Macuri nálam olvasott...




Terry Hayes: Nevem Pilgrim

Brutális gyilkosság történik egy olcsó New York-i szállodában. Az olvasó rögtön a regény elején belecsöppen az izgalmakba, de ez még csak a kezdet. Minden jel arra mutat, hogy nemcsak az áldozat, hanem az elkövető is egy nő. A gyilkos az elkövetés módszerével teljesen lehetetlenné teszi az áldozat azonosítását. A titkosszolgálati múlttal rendelkező főszereplő előbb úgy gondolja, hogy csak „vendég” lesz a nyomozásban. Aztán kiderül, hogy az elkövető az ő könyvét tanulmányozva, abból vett és használt fel módszereket a gyilkosság elkövetéséhez és a nyomok eltüntetéséhez.     
Ebbe a szálba csatlakozik egy újabb, amely visszavisz időben, és a főszereplő előéletébe, titkosszolgálati múltjába enged betekintést. Távoli helyszínek, régi bűnök és leszámolások bukkannak fel, így adva teljesebb képet az ügynökről. Beleszövi a 2001. szeptember 11-ei terrortámadást is, apró részletekkel gazdagítva az eddig ismert tényeket. Feltárja annak hátterét, hogy hogyan lesz valaki fanatikusan elszánt ellensége a „nyugatnak”, miért indítja el a maga külön szent háborúját. A Szaracénnak elnevezett dzsihádista ipari méretekben tervez mészárlást a távoli ellenség, a nagy hitelen, az USA ellen. A „nyugat” olyan ellenségre talált, akitől tényleg lehet félni! Intelligens, művelt, technikai téren képzett, és ugyanakkor őrülten elkötelezett vallása iránt. Megvan a két ellenfél: a merénylő arról álmodik, hogy mindenkit elpusztít, az ügynök álma, hogy elkapja őt. Vajon melyikük álma válik rémálommá? Pilgrim (vándor, utazó) álnéven indul bevetésre a főszereplő, hogy felderítse és megakadályozza a nagyszabású merényletet. A műben szerepel egy nagyon elgondolkodtató idézet az egyik tudóstól:
„Az emberiség sok hibát követ el. Előbb vagy utóbb le kell ülnünk az asztalhoz, és meg kell ennünk, amit főztünk.”

Az író stílusát az aprólékos, részletező leírások, a szinte filmszerű szemléletesség és aprólékosság jellemzi. Ezért is olyan terjedelmes a regény. A rafináltan elhelyezett, jövőbeli eseményekre, fordulatokra utaló megjegyzések, beszúrt mondatok fenntartják az olvasó figyelmét és fokozzák a kíváncsiságát. Aki kedveli ezt a témát és az izgalmakat, bátran vágjon bele az olvasásba. Igyekezzenek a könyvbarátok, mert hamarosan mozifilm készül a regényből.

KIADÁSI adatok (infó a Libri.hu oldaláról)

Kiadó:Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma:717
Borító:KEMÉNYTÁBLA,VÉDŐBORÍTÓ
Súly:1018gr
ISBN:9789633103081
Nyelv:MAGYAR
Kiadás éve:2016
Fordító:Tóth Attila

Morzsák a filmről:
http://www.imdb.com/title/tt3878510/

Köszönet a Libri kiadónak, hogy ismét eljuttatott az olvasóknak egy sikerkönyvet!

Lakatos Levente - A tiltás gyönyöre (Szigor #1-4.)



Kiadási adatok: (az adatok a Libri.hu kiadó oldaláról származnak)

Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.
Oldalak száma:337
Borító:PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
ISBN:9789633108321
Kiadás éve:2016

Fülszöveg:

A népszerű e-könyv sorozat alapján
Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi? 
Szentesy Igor vagy ahogy a barátai hívják, Szigor keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtói, de a női combok is sorban kitárulnak. Ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot. 
Liza és Szigor őrült vágyaktól hajtva félelmetes játszmába kezd, de vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán? Mennyit érnek a titkok? Te képes lennél gyilkolni értük?
Az Aranykönyv-díjas Lakatos Levente a Bomlás, a Szeress jobban!, és számos egyéb sikerkönyv szerzője eddig e-könyvben kiadott népszerű sorozata vadonatúj részekkel kiegészítve végre papírkötésben is a rajongók kezébe kerülhet. 
Figyelem, a politikai zsarolással, érzelmi játszmákkal és buja jelenetekkel fűszerezett történet néhol egészen szókimondó!

A borító szinte megegyezik a Megrepedt álarc borítójával, ami a sorozat első e-book kiadványa volt. (olvashatsz róla bővebben ITT!) A vörös betűk nemesebb hatású aranyra cserélődtek.

Az újraolvasás és a viszontlátás örömével egyetemben vettem a kezembe Lakatos Levente újabb könyvét, hiszen a sorozat első kötetét épp egy éve olvashattam. Ebből adódóan, utólag bevallom, úgy gondoltam, hogy elegendő lesz az első ~50 oldalt csak úgy átlapozni, hiszen amúgy is alig vártam már, hogy a történet folytatását olvassam, de egyszerűen elfelejtettem átlapozni, annyira belefeledkeztem a cselekménybe ismét.

Akik ismernek, azok tudják, hogy mennyire nem szeretek spoilerezni, mert én magam sem szívesen olvasok olyan véleményeket, ahol szinte rövidített olvasmányként kapja az ember kézhez a storyt. Ez a könyv kicsit jobban engedi láttatni a szereplők életét, hétköznapjait. Mellékszereplőkből sincs hiány, a kedvencem Éva, Liza provokatív barátnője, bár azt hiszem ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül... Megismerjük Igor közvetlen munkatársait is és bepillantást kapunk abba a munkába, ami a Megrepedt álarc végén, mint váratlan fordulat letaglózott. Jó, hogy változó szemszögből láthatjuk az eseményeket, egyszer Liza, máskor pedig Szigor bőrébe bújva. Függővégben azonban most sincs hiány, Szigor bekeményített :)

Az éjszakák arra vannak, hogy kimondj dolgokat, amiket holnap már nem mondanál.

Levente könyvei mindig szókimondóak: pont annyira mocskos, hogy ne legyen ízléstelen, éppen olyan dózisban adagolja a szenvedélyt, az erotikát és a humort, mint egy mesterszakács a legféltetettebb fűszereit. Ezúttal sincs ez másképp. A szereplői nem félnek megszerezni, amire vágynak, és megtanulják meg is fogalmazni azt. A világ legnagyobb ámítása a gondolatolvasó partner, de ha az ember jól fogalmazza meg a vágyait, az majdnem olyan jó, ha nem jobb (!), hiszen így hozzáadódik valami plusz a kapcsolathoz, a meglepetésfaktor. Nekem ez a Tiltás gyönyöre.
Soha nem értettem, miért elítélendő bárminemű szexuális kísérletezés, melyet az aktus minden résztvevője élvez. Miért válik cafka abból a nőből, aki kalandvágyó az ágyban, és nem háton fekve, illatozó virágoskertbe képzelve magát engedi a combja közé a férfit?

Egy nő, csak a megfelelő férfi mellett tud igazán nő lenni, aki nem elnyomni akarja, hanem -költői rébuszokban szólva- a tenyerén hordozza őt. Aki mellett nem lesz a kapcsolat lapos, nem lesz a nőből savanyú uborka, aki mellett egy lány kivirul és nagybetűs NŐ lesz. De a legtöbb emberek közötti kapcsolatra  igaz ez valamilyen szempontból.

Összes apró mozdulatával megöl, majd feltámaszt, mintha a karjában pusztulna el hétköznapi önmagam, és fesztelen nőként születnék újjá.

Kíváncsian várom Levente a későbbiekben hogy csűri-csavarja majd a szálakat, milyen sorsot szán Lizának és Igornak, valamint Sándor történetét is várom, össze tudja-e majd egyeztetni a politikai karrierjét a magánéletével.

Ha felkeltettem a figyelmedet és te is szívesen elolvasnád a könyvet, azt megteheted a Libri Kiadó honlapján.

Beleolvasnál? ITT EZT IS MEGTEHETED!

Köszönet a Libri Kiadónak és Lakatos Leventének, hogy olvashattam A tiltás gyönyörét!




Ezekre a könyvekre kerítek sort hamarosan:
Leiner Laura: Nélküled (Bexi #4)
Diana Gabaldon: Utazó (Outlander #3)
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

by Reelka







Lakatos Levente: Szeress jobban! (Barbibébi #2)



Akik olvasták korábban Levente Barbibébi című regényét, azoknak nyilván érdekes lesz újra "találkozni" a karakterekkel. Azok azonban - mint én is -, akik nem olvasták Barbibébi sztoriját, ne csüggedjetek! Ez a történet teljesen és maradéktalanul élvezhető a korábbi cselekmény ismerete nélkül is. A váltakozó szemlélet, a különböző helyszínek pedig folyamatos pörgésben tartják a cselekményt.

Barbi felnőtt és élete árnyoldalát próbálta úgy hátrahagyni, hogy a Föld túloldalára menekül. De ott sem süt ám mindig a nap. Krisz kapcsolata válságba kerül, emiatt egyedül megy el álmai útjára New York Citybe, ahol ahelyett, hogy tisztábban látná a múltat és a jövőt, egyre csak zavarosabb lesz minden. A város, amelyik sosem alszik őket is beszippantja és az örvény olyan helyen veti ki őket, ahol olyan oldalukat mutatják a külvilág felé, ami nem valós. Vagy épp a város hozza felszínre valódi énjüket?

Ez a történet nálam teli találat volt! Meg volt benne minden, ami a tökéletes kikapcsolódáshoz kell: utazás, romantikus tetőkert, múltidéző fényűzés, szerelmi háromszögek, tesztoszteron, krimi, lelki drámák. És palacsinta. Sok-sok palacsinta!

Garantáltan jól fognak szórakozni azok, akik könnyed, fiatalos, romantikus, finoman erotikus olvasmányra vágynak és azok is, akik szívesen olvasnak olyan  mélyebb témákról, mint a másság, függőségi problémák, párkapcsolati válságok.

-Nézd, azt gondolom az embernek muszáj megtanulnia egyedül lenni ahhoz, hogy párkapcsolatban élhessen. Ha nem bírod elviselni magad egy hosszabb repülőút során, mit vársz mástól?

A borítón lévő kép számomra a könyv egyik fő témáját sugallja: BIZALOM. Minden emberi kapcsolat egyik fő alappillére, enélkül nincs szerelem, barátság, de még orvost se választunk úgy, hogy nem bízunk meg benne.
Fő üzenete számomra a könyvnek: merjünk boldogok lenni bármi áron, sose adjuk fel az álmainkat, jobb aprókat lépni felé, mint folyton visszafelé sodródni az árral, bedarálódni a szürke hétköznapokba.

Bármi lehetsz. Bármikor

A boldogság olyan, mint az ujjlenyomat. Nincs belőle két egyforma.

Nem fejezhetem be a posztom anélkül, hogy meg ne köszönjem Leventének, amiért Noel ilyen remekbe szabott palacsintákat tud készíteni. Hisz' ki eszik manapság kakaós, túrós unalmas palacsintát? Ide nekem az összes fura nevű, bizarr lekvárcsodával töltött finomságot! Közelednek az ünnepek és ez a nyári olvasmány bennem is felidézte a Balaton-parti palacsintázgatásokat... Ez a finom üveg levendulalekvár nyaralásunk egyik tárgyi emléke, amelyet élvezettel fogunk elfogyasztani hideg téli estéken.



Ha valaki nem tudná, hogyan is készítse, elárulom a saját receptem, (az eredeti recept anyósomtól származik) mert száz százalék, hogy olvasás közben megkívánjuk majd:

- 50g zabliszt
- 50g búzafinomliszt
- 100g teljes kiőrlésű liszt
- 2 dl víz
- 3 dl tej
- 2 tojás
- csipet só
- 2-3 evőkanál olaj a tésztába

Természetesen készülhet teljesen finomlisztből is, de mi az egészségesebb változatot preferáljuk :)

Jó étvágyat a palacsintához is és a könyvhöz is, könnyen falhatóak az oldalak!


Köszönöm Leventének és a Libri kiadónak, hogy olvashattam a könyvet!

Ha felkeltettem az érdeklődésed és meg szeretnéd vásárolni ITT megteheted, még a fa alá is beférhet ;-)

Kiadási adatok (forrás: libri.hu)
Kiadó:Libri Könyvkiadó Kft
Oldalak száma:602
ISBN:9789633105740
Kiadás éve:2015







David Levithan - Nap nap után (Nap nap után #1)


A Blogturné Klub egy nyílt LMBTQ blogturnéval szeretné kifejezni támogatását az idén 20 éves Budapest Pride tiszteletére. Ezen a turnén olyan könyvek vesznek részt, amelyek fő- illetve mellékszereplője leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy queer.

Rendhagyó bejegyzésemben írnék először is egy nagyon sikeres hírességről, aki méltán lehet büszke sikereire, majd pedig egy könyvről, amiben központi téma a másság.

Kamasz éveimből fiatal nővé válásom során ismerkedtem meg ezzel a nagyszerű színésznővel, a Szex és New York örök kedvencemmé avanzsált akkoriban. Friss, fiatalos volt, tele optimizmussal, vidámsággal. Miranda karaktere pedig végtelenül példamutató lett a számomra.  Egy nőies nő, aki határozott, akinek egyszerre fontos a karrierje és a családja is. Megdöbbentett, amikor hallottam, hogy a kétgyermekes Cynthia Nixon elhagyta a férjét, és nyíltan felvállalta, a nőkhöz vonzódik. Barátnőjével azóta már házasok, és közös gyermeket is vállaltak. Bátor nő, aki nem maradt a skatulyában, amit a társadalom ráhúzott. Mert lépni egy nagyot, mert boldog lenni. A karrierje azóta is ível, szívén viseli azoknak a sorsát, akik hozzá hasonlóan nyíltam felvállalják másságukat. tehetsége pedig nem csak a filmvásznon, de a színpadon is kitűnik.


David Levithan - Nap nap után


A borítón a felhős égen száll egy fiú és egy lány. Szabadságot sugall, gondtalanságot, súlytalanságot.

Fülszöveg:

„A" sohasem tudja előre, hogy másnap hol fog ébredni, és kinek a személyiségét fogja felvenni. Már rég beletörődött ebbe, sőt kialakította saját életstratégiáját is: Ne kötődj senkihez! Maradj észrevétlen! Ne avatkozz bele semmibe! Minden megy is a maga útján rendesen, mígnem egy reggel „A" Justin testében ébred, és találkozik a fiú barátnőjével, Rhiannonnal. Attól a pillanattól fogva „A" jól bevált szabályai értelmüket vesztik, mert főhősünk nap nap után a lánnyal akar lenni. David Levithan az írói képzelet új távlatait nyitja meg. A szerző feltárja az olvasó előtt egy magával ragadó történetben „A" életének és szerelmének bonyolultságát, melyből kiderül, vajon Rhiannon képes lesz-e igazán szeretni a mindennap valaki más testében formát öltő „A"-t.

Véleményem:

Egy molyos barátnőm révén került hozzám a regény, felkeltette a borító a figyelmem, így szívesen fogadtam be az elárvult könyvet.
Dream válogatás logós kötetként tényleg álomvilágba csöppenünk. Egy állandóság nélküli világba, ahol minden nap új kezdet "A" számára, aki minden ébredéskor egy újabb testben találja magát. Nagyon nem bonyolódnék bele a szituáció magyarázatába, de mindig saját korú testben találja magát, egy adott államban, és csak egy dolog benne a biztos, amint éjjel elalszik, másnap új helyen, új testben ébred. Némely napokon fiú, máskor lány. Mindez megspékelve a kamaszok lázadásával, szerelmekkel, konfliktusokkal. Egy nap megismer egy lányt, és miatta minden addigi szabályát felrúgva úgy dönt, hogy többet akar az élettől, mint csupán egyetlen szép napot. 

Habár az író törekedett néhol arra, hogy "A"-t egyfajta semleges nemű személyként állítsa be, számomra mégis srácként jelent meg a fejemben. Számára nem jelent gondot a női szerep, a pasi szerep, nem lát különbséget hetero-, vagy homoszexuális kapcsolatok között. Számára csak az érzelem az, ami szerepet játszik.

Bárki szemén keresztül is nézlek, ugyanannak látlak. És ugyanúgy érzek irántad. /130.o/

Rhiannon és "A" kapcsolatának konfliktusai pedig éppen ebből adódtak. Rhiannon számára fontos a család, a barátok, az állandóság és a hagyományos fiú-lány szerepek egy párkapcsolatban.  "A" számára ezek olyan értékek, amelyekkel saját maga soha sem rendelkezett, minden tapasztalata másodkézből fakad. De hisz a szerelemben, az elfogadásban, abban, hogy számára is van jövő, az ő életében is eljön a boldog befejezés.

Tapasztalataim szerint nincs különbség a vágy és a szerelem fajtái között. Nem a neme, hanem az egyénisége alapján szeretek bele valakibe. /141.o/

A könyv fejezetei napokra tagolódnak, amelyekből jobban megismerjük "A"-t, napról napra követhetjük nyomon, hogy lesz benne a változás szeléből lelkekben dúló vad vihar, vágyakozás valami elérhetetlen iránt. A kötet vége felé azonban fordul a kocka és új irányt vesz a történet. Hogy ez egy jó, vagy rossz irány, remélem a következő kötetből kiderül!

Azt hittem, a szerelem mindent legyőz. De a szerelem egymaga nem győzhet le semmit. Minket használ fel eszközül, hogy a nevében győzedelmeskedjünk. /271.o/
Nagyon megszerettem a szereplőket, "A" nagyon szimpatikussá vált, hogy nem használta ki a hatalmát, nem élt vissza különleges helyzetével. Különleges könyv, különleges helyre kerül nem csak a polcomon, de az emlékezetemben is.

Kiadási infók:

Kiadó: Maxim
Megjelent: 2014
Oldalak száma: 312
Megjelent puha és keménytáblás kiadásban is.


Természetesen a megszokott játék sem maradhat el! :) Három nyeremény könyv vár a szerencsés nyertesre: 1 példány Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el,  1 példány Ryan Loveless: Ethan és Carter, és 1 példány Becca Prior: A tanítvány.

Alább elolvashatod minden blogger kedvenc LMBT hírességét, közéleti személyiségét, a Te feladatod pedig, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely blogon kiről olvashattál.

Figyelem: 72 óra áll rendelkezésre a nyertesnek az értesítő e-mailre válaszolni. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Kizárólag magyarországi címre postázunk! Sok szerencsét!


a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Július 3.

Július 4.

Július 5.

Július 6.

Július 7.

Július 8.

Július 9.

Július 10.

  • Pastel Blue and Chocolate Cake - Becca Prior: A tanítvány
  • Annie könyves blogja - Jodi Picoult: Gyere haza
  •  CBooks - Tiffany Reisz: Az angyal
  •  A könyv mechanikája - Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Július 11.

  • Thinking About You - Marie-Aude Murail: Oh, boy!
  • Kristina blogja - Becca Prior - A tanítvány
  • randomfinny - Madeline Miller: Akhilleusz dala
  • The book world - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Július 12.

  • Könyvspirációk - Becca Prior: A tanítvány
  • Thinking About You - David Levithan - John Green: Will & Will
  • Bibliotheca Fummie - Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe
  •  Gabó olvas - Nádasdy Ádám: Vastagbőrű mimóza és David Leavitt: Arkansas

Lakatos Levente - Megrepedt álarc (Szigor #1)



A Blogturné Klub egy nyílt LMBTQ blogturnéval szeretné kifejezni támogatását az idén 20 éves Budapest Pride tiszteletére. Ezen a turnén olyan könyvek vesznek részt, amelyek fő- illetve mellékszereplője leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű vagy queer.

Rendhagyó bejegyzésemben írnék először is egy nagyon sikeres hírességről, aki méltán lehet büszke sikereire, majd pedig egy könyvről, amiben központi téma a másság.

Kamasz éveimből fiatal nővé válásom során ismerkedtem meg ezzel a nagyszerű színésznővel, a Szex és New York örök kedvencemmé avanzsált akkoriban. Friss, fiatalos volt, tele optimizmussal, vidámsággal. Miranda karaktere pedig végtelenül példamutató lett a számomra.  Egy nőies nő, aki határozott, akinek egyszerre fontos a karrierje és a családja is. Megdöbbentett, amikor hallottam, hogy a kétgyermekes Cynthia Nixon elhagyta a férjét, és nyíltan felvállalta, a nőkhöz vonzódik. Barátnőjével azóta már házasok, és közös gyermeket is vállaltak. Bátor nő, aki nem maradt a skatulyában, amit a társadalom ráhúzott. Mert lépni egy nagyot, mert boldog lenni. A karrierje azóta is ível, szívén viseli azoknak a sorsát, akik hozzá hasonlóan nyíltam felvállalják másságukat. tehetsége pedig nem csak a filmvásznon, de a színpadon is kitűnik.


Lakatos Levente: Megrepedt álarc


Borító:
Jól öltözött komoly férfi, a piros háttér és betűszín erotikus hatást kölcsönöz a képnek. 
A betűk típusa komoly, Levente aláírása újítás a többi könyvéhez képest, nekem tetszik.




Fülszöveg:

Liza két éve megállapodást kötött. Liza két éve színleli a boldogságot. Lizát két éve nem érintette férfi.
Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier küszöbén álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy banális félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi? Ki kerül ki győztesként az érdekek és az érzelmek összecsapásából?
A népszerű magyar szerző, Lakatos Levente új, Szigor című, kizárólag e-könyvben megjelenő sorozatában erotikus jelenetekkel színesíti a politikai cselszövések, a tiltott kapcsolatok, valamint a hétköznapi illúziók, azaz a gyarló hazugságok világát.
Véleményem esetlegesen Spoilert tartalmazhat!!!
Szám szerint ez a negyedik Lakatos Levente munka, amit van szerencsém elolvasni, és határozottan kijelenthetem, egyre jobbak! A Loveclub, a Bomlás és az Aktus sikere után kicsit rövidebb terjedelemben csillogtatta meg ezúttal tehetségét, a Megrepedt álarc azonban alátámasztja a mondást: nem a méret a lényeg!

Ebben a könyvben van minden: humor, dráma, romantika, erotika, a befejezés pedig ütős és egyben idegeket borzoló.
A történet főszereplője, Liza feláldozza önmagát, amikor fejet hajtva apja akaratának egy feltörekvő, fiatal politikus kamumenyasszonyává válik. Mert hogyan is mutatna egy konzervatív pártvezető, aki a saját neméhez vonzódik?! Ezzel azonban mindketten boldogtalanná válnak.
A politika veszélyes talajára kalauzol minket az író, ahol annyi lehetőség rejlik, de olyan sok a sablon, a hazugság, ahol karnyújtásnyira van a siker, és legalább olyan közel, ha nem közelebb a bukás. Elég egy megszellőztetett, szaftos botrány, egy ismeretlen, de annál elszántabb ellenség, és máris évek kemény munkája kerülhet veszélybe. Lehetünk boldogok és sikeresek akkor is, ha történetesen nem vagyunk heteroszexuálisak? Ebben a rövid, de annál izgalmasabb történetben rengeteg kérdés bujkál és én alig várom, hogy a folytatásban válaszokat kapjak!

A kötet kizárólag e-könyvben jelent meg, letölthető ITT

Ezúton köszönöm  Lakatos Leventének, hogy olvashattam a könyvet!

Természetesen a megszokott játék sem maradhat el! :) Három nyeremény könyv vár a szerencsés nyertesre: 1 példány Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el,  1 példány Ryan Loveless: Ethan és Carter, és 1 példány Becca Prior: A tanítvány.

Alább elolvashatod minden blogger kedvenc LMBT hírességét, közéleti személyiségét, a Te feladatod pedig, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely blogon kiről olvashattál.

Figyelem: 72 óra áll rendelkezésre a nyertesnek az értesítő e-mailre válaszolni. Ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Kizárólag magyarországi címre postázunk! Sok szerencsét!


a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Július 3.

Július 4.

Július 5.

Július 6.

Július 7.

Július 8.

Július 9.

Július 10.

  • Pastel Blue and Chocolate Cake - Becca Prior: A tanítvány
  • Annie könyves blogja - Jodi Picoult: Gyere haza
  •  CBooks - Tiffany Reisz: Az angyal
  •  A könyv mechanikája - Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Július 11.

  • Thinking About You - Marie-Aude Murail: Oh, boy!
  • Kristina blogja - Becca Prior - A tanítvány
  • randomfinny - Madeline Miller: Akhilleusz dala
  • The book world - Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Július 12.

  • Könyvspirációk - Becca Prior: A tanítvány
  • Thinking About You - David Levithan - John Green: Will & Will
  • Bibliotheca Fummie - Oscar Wilde: Dorian Grey arcképe
  •  Gabó olvas - Nádasdy Ádám: Vastagbőrű mimóza és David Leavitt: Arkansas

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.