Jane Austen - A mansfieldi kastély

Hogyan került hozzám a könyv?

Kb 13 éves lehettem, amikor elemeltem anyukám könyvei közül. Ez volt életem első Jane Austen regénye, emiatt valahol különösen kedves helyet foglal el nálam. Akkoriban még nem volt ennyire elérhető közelségben az internet, a fülszövegből néztem ki Miss Austen további munkáit és égtem a vágytól, hogy kikölcsönözhessem őket a könyvtárból. A saját példányommal a férjemuram lepett meg, néhány éve, karácsonykor.

A borító:

A kép egy festményt ábrázol, igazából sok köze nincs szerintem a regényhez, legalábbis, így olvasás után se érzem odaillőnek.

A történet:

Fanny-t magához veszi a gazdag Bertram család, hogy ezzel könnyítsenek a népes Price család anyagi terhén, és egyúttal lehetőséget adjanak, hogy legalább ő, úrilányhoz illő nevelést kaphasson. Kislányként mindig érezte, hogy alacsonyabb származású, unokanővérei nyomába se léphet se szépség, se műveltség tekintetében. Egyetlen támasza, aki mindenben segítette, s akit testvéreként szeretett, unokabátyja, Edmund. Mire betöltötte a tizennyolcat, ez a szeretet gyöngéd szerelemmé vált. Ekkortájt költözik Mansfield környékére a Crawford testvérpár, Mary, aki magába bolondítja Edmundot és Henry, aki minden nő tetszését ki akarja vívni.

Véleményem:

Az összes regény közül, talán mindig is ezt kedveltem legkevésbé. Első olvasáskor túl naiv voltam, hogy Henryt mindig is olyan rossznak lássam, amilyennek kellett volna, az Angliában oly népszerű unokatesószerelmet azonban sehogy se akarta a gyomrom bevenni. Most, hogy sokadjára olvasom is viszolygok tőle, de próbáltam olyan szemmel nézni, hogy ez akkoriban elfogadott volt. Olvasás közben rájöttem, hogy senki más nem lehetett volna olyan jó Edmundnak, mint Fanny, és fordítva. Szigorúan nézve, Edmund magának nevelt feleséget, már a kezdetektől fogva, csak még ő se tudta. Fanny karaktere nekem kicsit sótlan volt. Készséges, szófogadó, csendes, visszahúzódó. Szeret olvasni, szereti a költészetet (ez mentette meg attól, hogy unalmasnak bélyegezzem meg gondolatban). Jane Austen, mint egy lelkész lánya, nyilván szükségesnek látta, hogy vallási kérdésekben kissé szabadjára engedje a tollát, de nekem ezek a részek kicsit unalmasak voltak, bár segítettek felépíteni Edmund jellemét.
Felüdítettek az ilyen szavak: pallérozott, pamlag, újsütetű. :D
A régi viszolygásomból sikerült egy keveset lefaragnom, de továbbra se ők a kedvenc karaktereim.

Amit a legjobban hiányoltam:

A HUMOR. Hová tűnt a sziporkázó Jane, amikor ezt írta?! Sehol egy vicces karakter, leginkább sajnálatra méltóvá vált mindenki a végére. Néha Norrisné mintha majdnem mulatságos akart volna lenni, de inkább csak gyenge próbálkozásra futotta az erejéből. Olyan komoly témát boncolgatott - vallás, állhatatosság, erény - jó lett volna egy kis iróniával oldani a feszültséget.