Jeff Hirsch - Tizenegyedik csapás


Hogyan került hozzám a könyv?

Igazából régóta esedékes volt már az olvasása, mert egy ideje már a polcomon pihent, pörgetésre várva, de csak most, egy másik Főnix kiadós könyv után vettem a kezembe.

A borító:
A színek a vért, a tüzet és a naplementét juttatják eszembe, a kép pedig a könyv kezdő jelenetét ábrázolja. Kicsit hatásvadász módon a fedlapon kapott helyet Suzanne Collins ajánlója, de mivel népszerű Az Éhezők viadala, így szerintem ez megbocsátható, nem mellesleg pedig az eredeti, angol borítón is így szerepel. :)

A történet:

Amerika nem az álmok országa többé. Nem az, mióta a Kínával folytatott háború során halálos influenzajárvány, az úgynevezett Tizenegyedik csapás végigsöpört rajta. A kevés túlélő bujkál, menekül, nincs állandóság, nincs otthon. Így nő fel Stephen apja és nagyapja mellett, vándorolnak, elhagyott helyeket túrnak fel értékes "szemétért", amit majd élelemre,  lőszerre cserélhetnek. Napról napra élnek, amíg a kemény kezű nagyapa meg nem hal. Ekkor valahol minden megváltozik. Kicsit fel is lélegeznek talán, már nem muszáj az öreg játékszabályai szerint élniük. Talán máshogy is élhetnének... Sajnos az első próbálkozásuk során az apa annyira megsérül, hogy Stephennek meg kell szegnie a talán legfőbb szabályukat: Ne bízz az idegenekben, kerüld őket! Az apja azonban ápolásra szorul, ő pedig a maga 15 évével még nem készült fel arra, hogy ő legyen a döntéshozó. Egy eldugott kis településre, Settler's Landingbe kerül, ahol életében először megtapasztalja milyen ereje van a másokkal való összefogásnak. Házakban élnek, iskolába járnak és olyan "hazafias" dolgokat tesznek, mint a baseball, vagy hogy megtanulják az állampolgári esküt. De vajon befogadja-e őt ez a zárt kis közösség? Elképzelhető dolog e a számára annyi magányosan töltött év után a barátság, a családi harmónia, vagy akár a szerelem?

A véleményem:

A történet sodró lendülete árhullámként vitt magával elejétől a végéig. Izgalmas, feszültséggel teli és amikor már egy picit lankadt volna a figyelmem, mindig történt 'valami', ami új erővel töltötte fel a cselekményt. A regény disztópia, így ehhez mérten kellőképp hátborzongató, a csipetnyi romantika mellett ökölharcok, puskaropogás, tűzvész és ármánykodás teszi még izgalmasabbá azt az egyébként sem nyugodt légkört, ami a könyvet belengi. Az a típusú írás, ami nemtől és kortól függetlenül bárkit be tud szippantani. :)

Kiadási adatok:


Kiadó: FŐNIX KÖNYVMŰHELY
Oldalak száma: 240
Borító: PUHATÁBLÁS
ISBN: 9789637051371
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2012

(forrás: libri.hu)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.