A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krimi. Összes bejegyzés megjelenítése

Lakatos Levente: Szeress jobban! (Barbibébi #2)



Akik olvasták korábban Levente Barbibébi című regényét, azoknak nyilván érdekes lesz újra "találkozni" a karakterekkel. Azok azonban - mint én is -, akik nem olvasták Barbibébi sztoriját, ne csüggedjetek! Ez a történet teljesen és maradéktalanul élvezhető a korábbi cselekmény ismerete nélkül is. A váltakozó szemlélet, a különböző helyszínek pedig folyamatos pörgésben tartják a cselekményt.

Barbi felnőtt és élete árnyoldalát próbálta úgy hátrahagyni, hogy a Föld túloldalára menekül. De ott sem süt ám mindig a nap. Krisz kapcsolata válságba kerül, emiatt egyedül megy el álmai útjára New York Citybe, ahol ahelyett, hogy tisztábban látná a múltat és a jövőt, egyre csak zavarosabb lesz minden. A város, amelyik sosem alszik őket is beszippantja és az örvény olyan helyen veti ki őket, ahol olyan oldalukat mutatják a külvilág felé, ami nem valós. Vagy épp a város hozza felszínre valódi énjüket?

Ez a történet nálam teli találat volt! Meg volt benne minden, ami a tökéletes kikapcsolódáshoz kell: utazás, romantikus tetőkert, múltidéző fényűzés, szerelmi háromszögek, tesztoszteron, krimi, lelki drámák. És palacsinta. Sok-sok palacsinta!

Garantáltan jól fognak szórakozni azok, akik könnyed, fiatalos, romantikus, finoman erotikus olvasmányra vágynak és azok is, akik szívesen olvasnak olyan  mélyebb témákról, mint a másság, függőségi problémák, párkapcsolati válságok.

-Nézd, azt gondolom az embernek muszáj megtanulnia egyedül lenni ahhoz, hogy párkapcsolatban élhessen. Ha nem bírod elviselni magad egy hosszabb repülőút során, mit vársz mástól?

A borítón lévő kép számomra a könyv egyik fő témáját sugallja: BIZALOM. Minden emberi kapcsolat egyik fő alappillére, enélkül nincs szerelem, barátság, de még orvost se választunk úgy, hogy nem bízunk meg benne.
Fő üzenete számomra a könyvnek: merjünk boldogok lenni bármi áron, sose adjuk fel az álmainkat, jobb aprókat lépni felé, mint folyton visszafelé sodródni az árral, bedarálódni a szürke hétköznapokba.

Bármi lehetsz. Bármikor

A boldogság olyan, mint az ujjlenyomat. Nincs belőle két egyforma.

Nem fejezhetem be a posztom anélkül, hogy meg ne köszönjem Leventének, amiért Noel ilyen remekbe szabott palacsintákat tud készíteni. Hisz' ki eszik manapság kakaós, túrós unalmas palacsintát? Ide nekem az összes fura nevű, bizarr lekvárcsodával töltött finomságot! Közelednek az ünnepek és ez a nyári olvasmány bennem is felidézte a Balaton-parti palacsintázgatásokat... Ez a finom üveg levendulalekvár nyaralásunk egyik tárgyi emléke, amelyet élvezettel fogunk elfogyasztani hideg téli estéken.



Ha valaki nem tudná, hogyan is készítse, elárulom a saját receptem, (az eredeti recept anyósomtól származik) mert száz százalék, hogy olvasás közben megkívánjuk majd:

- 50g zabliszt
- 50g búzafinomliszt
- 100g teljes kiőrlésű liszt
- 2 dl víz
- 3 dl tej
- 2 tojás
- csipet só
- 2-3 evőkanál olaj a tésztába

Természetesen készülhet teljesen finomlisztből is, de mi az egészségesebb változatot preferáljuk :)

Jó étvágyat a palacsintához is és a könyvhöz is, könnyen falhatóak az oldalak!


Köszönöm Leventének és a Libri kiadónak, hogy olvashattam a könyvet!

Ha felkeltettem az érdeklődésed és meg szeretnéd vásárolni ITT megteheted, még a fa alá is beférhet ;-)

Kiadási adatok (forrás: libri.hu)
Kiadó:Libri Könyvkiadó Kft
Oldalak száma:602
ISBN:9789633105740
Kiadás éve:2015







Lakatos Levente - Bomlás


Hogyan került hozzám a könyv?

Moly.hu-n jelöltem, hogy szívesen elolvasnám, és imám meghallgatásra talált. :-)

A borítóról: 

Egyszerű fekete háttér, élőben szép, fényes védőborító van rajta. A cím felett egy meztelen nőalak, a művészi póz utalás a könyv tartalmára.

A cím: 

Sokat ötleteltem, hogy vajon pontosan mire is utalhat majd. Bizakodtam, hogy majd a könyvből megtudom, de nem így történt. Oszladozó hullára? Gátlások leomlására? Megbomlott elmére? Széteső kapcsolatokra? Egyikre se? Inkább talán mindegyikre egy kicsit...

A tartalomról:

Már a LoveClub-ban kaptunk némi infót Dr. Lengyel múltjáról, ez a kötet részben vele foglalkozik. Mit tegyen az ember fia, ha a régmúlt kísértete, cseppet sem ködszerű testi valójában betoppan hozzá és választást se hagyva kényszeríti, hogy belekeveredjen egy botrányszagú gyilkossági ügybe? Holtan találják a hírhedt aranyifjú playboyt, Kedves Flóriánt, és ezzel találgatások sora indul véget nem érő útjára. Az egyik bulvár munkatársának azonban olyan információk vannak a birtokában, amelyekkel a bűnügyi rendőrség nem büszkélkedhet. A rendőrség és a bulvár határán pedig ott áll Dr Lengyel, kriminálpszichológus.

A véleményem:

Alkalmanként olvasok erotikus könyveket, viszont a jó krimiket sem vetem meg. Már az első fejezet végén azt éreztem, hogy ez valami nagyon más lesz, mint amiket eddig olvastam, legfőképp pedig más, mint amit vártam. Nem kedvelem az Ulpius kiadó mostanában kiadott könyveit, de mivel az írótól már olvastam tavaly egy regényt, plusz több kedves ismerősöm is ajánlotta a Bomlást, így úgy gondoltam, nem lehet baj belőle, ha elolvasom. A cselekmény több szálon fut egyszerre, keveredik a jelen, a közelmúlt és a régmúlt, több szemszögből, nőiből, férfiból vegyesen látjuk az eseményeket. Ennek ellenére mégsem zavaros. Követhető, hogy épp ki merre van, a fejezetek csattanói úgy vannak kitalálva, hogy a szereplővel együtt izgulsz, hogy aztán egy másik szereplő bőrében találd magad hirtelen, így fokozva a hatást, építve fel az olvasóban a történetet. Lassan olvastam, valahogy úgy éreztem, most is úgy érzem, hogy ez nem egy olyan könyv, amit hirtelen felindulásból kell felfalni. Megkedveltem párat a karakterek közül, várom a mihamarabbi folytatást! :)

Kiadási adatok:

Kiadó: Ulpius-Ház Könyvkiadó KFT.
Oldalak száma: 442
ISBN: 9789632546919
Kiadás éve: 2013

(forrás: libri.hu adatbázisa)

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei


Könyvek, filmek, sorozatok

Amiről megmondom a magamét...

Akik adnak a véleményemre:

Üzemeltető: Blogger.